Isabella Cullen nem mindennapi élete /Prológus/

Drága olvasóim,

szeretném megköszönni, mindegyikőtök támogatását, jó érzés tudni, hogy még ennyi idő elteltével is van olyan személy, akit érdekel a történet. Az átírás során nem sokban fogok eltérni a régi cselekményszáltól, de lesznek olyan momentumok, amiket megváltoztattam. Remélem mindegyikőtök tetszését elnyeri majd a történet és ha nem is hosszan, de leírjátok majd a véleményeteket.

Kellemes olvasást kívánok! Vivienne Grey

1918. április 17 (szerda)

Lassan sétálva haladtam a sötét, kietlen utcán, az emberek nagy része már rég nyugovóra tért és semmi mást nem lehetett hallani, mint a lábam alatt lévő kavicsok apró nyikorgását, illetve az esőcseppek csendes hullását.

            Mindig is imádtam ezt hallgatni, mert az, ahogy az apró vízcseppek a földhöz érnek, olyan volt számomra, mint a legszebb szimfónia. De nem csak ezt szerettem benne, hanem azt a hatalmas mértékű nyugalmat is, mely csak az ilyen időjárási körülmények között szállt a környezetre. Ilyenkor mindenki visszavonult a házába, s a meleg szobákból szemlélték a kinti eseményeket.

            Szerettem a csendet, még akkor is, ha alapjában véve egy igazán csacsogó személyiség is vagyok. Az elcsendesedésre bármikor képes voltam időt szakítani, hiszen ezáltal feltöltődhettem és erőt meríthettem ahhoz, hogy átvészeljem az édesapám eltűnésének köszönhető szomorúsággal teli napokat.

            Ez az éjszaka semmiben sem különbözött a többitől, de valahol a szívem mélyén mégis éreztem, hogy hamarosan valami megváltozik. És igazam is lett.

           

            David Goron már hosszú ideje figyelt a távolból – hozzá teszem, hogy én minderről semmit sem tudtam –, majd egy óvatlan pillanatban elém állt, s mélyen a szemembe nézett. Akkor még nem tudtam, hogy mi is ő valójában, első ránézésre csak egy egyszerű srácnak tűnt, ám ez nem volt teljesen igaz.

            Hirtelen lépett elő, a sötét park egyik fájának árnyékából, én pedig rettentően megijedtem. Ám nem volt sok időm a félelemre, mert se szó, se beszéd vállamnál fogva magához rántott, majd éles fogait a nyakamba mélyesztette. Testembe hatalmas fájdalom nyílalt, torkom mélyéről pedig egy sikításszerű hörgés hallatszott. Nem is emlékszem pontosan, hogy ezután mi történt, egyszerűen csak annyit tudok, hogy vámpír lettem...